Az ószép, a pillanat és az újszép
A megírt utamat végig kell járnom,
Azt is teszem, már a végét járom.
Lépek is ki a ködös űrbe,
A légüres, rideg mély gödörbe.
De lám, ez nem utam vége,
Hanem egy új kezdet míves éke.
Óvatosan rá is lépek,
Forró nyomokat észlelek.
Saját lábam nyomai ezek,
S lám, most ezeken lépdelek.
Csak egyet nem tudhatok:
Vajon én megyek-e ott?
Netán fiam, unokám,
Üköm, dédem, drága szépem?
És visszafelé is működik,
Miután egy életnyit éltem itt.
Látom magam mögött eleim,
Drága, szeretett őseim.
Anyámat, nagyapámat,
Ükömet, dédemet, szépapámat.
Látom őket – nem képzelet –,
Hisz ők formálták földi létemet.
Így szalad a vérvonal, keresvén
Új utakat a végén és elején;
Úgy mögöttem, mint énelőttem,
S az életben, melyet én "elkövettem".
Az Ószép az Újszéppel összezár,
S veretes, ősi magyar táncot jár.
A bölcs cédrust táncolják körbe-körbe,
Az Ószép, a Pillanat és az Újszép örömére.
Kép: Szász Zsolt · AI Galéria
LYRA
