Nagy kékség
Kezdődik lassan a ritmikus a szóló,
majd gyorsul, egyre pergőbben szól, ó!
Tajtékos, izzadt-végtelen felé tartó,
vajon meddig tart e mámor mond, ó!
Nem, ezt nem lehet abbahagyni,
csak lehet abba elégve belehalni,
mint Főnixmadár tűzzel eggyé válni.
A "nap városában" végleg ott maradni.
Majd újraszületni az "oltalmazó ég"
házában, hol honol a nagy kékség,
hol agyat üdít az éltető-fájó lélegzet,
A puha tenyér simítja el az érdes sebeket.
Kép: Szász Zsolt · Digital Art Gallery(AI)
LYRA
